Oroszlányi Szénbányák

1937. szeptemberében kezdődött az oroszlányi szénbányászat. A bánya a II. világháború előtt rt.-i irányítás alatt állt, majd 1945. dec.-ben állami ellenőrzés alá került; szervezetileg Tatabányához tartozott. Ez a kapcsolat – 1951-ben – rövid időre megszakadt ugyan, de 1957-ig, a végleges önállósulás időpontjáig ismét Tatabányához kapcsolták. Az önálló vállalati státus elnyerésében közrejátszott a nagyfokú termelésbővítés és fejlesztés, a szénbányászat irányításában bekövetkezett lényeges változás, és az is, hogy a település 1954-ben városi rangra emelkedett. Ezt követően sorra épültek az új bányák: a III., XXI., XXII., XXIII. aknák, Majk, Márkushegy. 1964-ben a pusztavámi bányákat Oroszlányhoz csatolták, ettől fogva beszélhetünk a szénmedence egységes irányításáról. A legnagyobb termelést (3,5 M t) 1965-ben érték el. Az Oroszlányi Szénbányák vezetése mindig arra törekedett, hogy fejlett műszaki technológiát alkalmazzon. Ennek eredményeként ma magas fokúnak nevezhető a munkahelyi és üzemi koncentráció. Az elmúlt 10 év legjelentősebb vállalati nagyberuházása a márkushegyi bányanyitás. Az oroszlányi szén legjelentősebb fogyasztói az erőművek (67%), a cementipar, a brikettgyárak és a lakosság (12–15%). A szénvagyonbővítés, a fogyó szénvagyon pótlásának lehetőségei adottak a Móri-ároktól keletre, Bokod község határában.